ILYEN VOLT AZ ELSŐ ALKALOM
A 808 NŐ

2020.02. 22-ére összehívom több száz nőtársamat, leány és asszonytestvéremet, egy megismételhetetlen élményre!

Mert az összekapcsolt erő sokkal többre képes, mint az egyéni.

Nyolc teljes órán át fogunk azon dolgozni, hogy együtt megérezzük és aktiváljuk azt a hatalmas NŐI TEREMTŐ ERŐT, ami a birtokunkban van, és elkezdjü
k használni.
Hogy mire?

Arra, hogy a bennünk levő, férfiak iránti negatív érzéseket elkezdjük tisztítani, ha kell átalakítani, megértéssé, ezáltal elfogadássá, belső erővé, szeretetté, mert az nem csak magunkra, hanem férfitársainkra, családunkra, és az egész világra áldásos lesz. A gyermekeink is gyógyulni fognak. Sőt, a Föld is, hiszen az ember és Földanya között teljes párhuzam és kapcsolódás van. Célunk, hogy napról- napra egyre inkább élvezhessük a jelent. Hogy ne kívülről és felülről várjuk, hogy megmondják nekünk, hogy mit tegyünk, hanem hogy képesek legyünk a saját lelkünkkel és testünkkel kapcsolódni, és egyre éberebben ismerjük fel a valós szükségleteinket. Hogy a félelmek és az azokból jövő megfelelni akarások helyett bízzunk magunkban, a bennünk levő hatalmas teremtő erőben, éberségben, szeretetben, az isteni gondviselésben, öngyógyító erőinkben.

Ragyogó, ÚJ NŐ van születőben!

A világnak olyan szeretetteli nőkre van szüksége, akik tudják és merik élvezni az életet, nyitottak, kreatívak, a teremtő erejükkel bölcsen és nagylelkűen bánnak, és élvezik érvényesíteni az érdekeiket.

Éberen döntenek az életükről önmaguk és a világ örömére.

Azóta az is kialakult bennem, hogy ezen rendezvény célja egy brand létrehozása, aminek a neve 808 NŐ lesz. Akkor is, ha 500 vagy 600, vagy akár később 6 ezer nő lesz jelen.

808 NŐ lesz a neve a jövőben is azoknak az általam szervezett női közösségekben való eseményeknek, amiknek a lényege a bennünk nőkben hozottan és öröklötten kialakult negatív érzések, mintázatok tisztítása és /vagy transzformálására, azaz megértéssé, szeretetté való átalakítására való törekvés. Ha érzed, miről beszélek, (és felnőttkorú nő vagy), akkor köztünk a helyed.

Hogy kiknek ajánlom ezt?

Azoknak, akik szeretnének fejlődni a nőiségük élvezni tudásában. Akik szeretnék a saját ősi, női erőiket, hozott tudásukat, képességeiket aktiválni. Akik nem másoktól várják az életük jobbá tételét, hanem a saját teremtő erejükben és hitükben szeretnének növekedni. Akik fejlődni szeretnének abban, hogy felismerjék a testük és a lelkük (ami egyben van, amíg élünk) igényeit. Akik szeretnék öngyógyítani magukat. Akik vannak olyan bátrak és nyitottak, hogy fejlődjenek a bizalomban, ősbizalomban. Akik meg szeretnék tapasztalni az összekapcsolt női erő és jelenlét erejét, ezzel erősítve magukat. Akik nyitottak arra, hogy ne a múltban, hanem a jelenben éljenek.



A tervezett program menete:

I. Blokk - 14.00 – 15.30

- Zenével indul, majd szertartás, amiben beaktiváljuk a teret, és az elemek segítségét kérjük a céljaink megvalósulásához. (Az 5.elem maga a szándék, és annak tudatosítása.) - Ülő meditáció, (mindenkit kérünk, hogy ha szeretné, hozzon kendőt, amit maga alá tehet), amiben aktiváljuk és töltjük a teremtő erőinkért felelős energia központot, majd az érzelmeinkért és lélek-kapcsolatunkért felelős energiaközpontokat is. Ezután ezeket tisztítjuk is.



Szünet 15.30 – 16.15



II. Blokk 16.15 – 18.00

- További tisztító meditáció. - Bodzán Antal (bodzan.hu) szobrászművész Kozmikus Anya (Isten női arca) szobrának betöltése. - Földön ülős, transzolós meditáció. - A megújhodást segítő erők bekérése és fogadása. (További meditáció, amiben nagyszerű zenész nőtársak – Fodor Réka és Kovács Sára Dizna- segítenek.)

Szünet 18.00 – 18.45



III. Blokk 18.45 – 20.00

- Előadás: Az ÚJ NŐ születése és ragyogása – hogyan érdemes és hogyan lehet ÚJ NŐ-ként élni? - Páros és interaktív gyakorlatok - Mantrák éneklése együtt -Közös imádkozás a családunkért, nő és férfi társainkért, hazánkért, hogy minél több embertársunk ébredjen, és kapja hozzá az erőt, útmutatást.

Szünet 20.00 – 20.45



IV. Blokk 20.45 – 22.00

Zene és közös éneklés, ünneplés és tánc, amiben a zenészek: Fodor Réka és Kovács Sára Dizna lesznek, illetve Nia tánc lesz Brezina Kinga ( First Degree Black Belt Nia tanár ) vezetésével. Zárókör



Nem tudok róla, hogy ilyen céllal létrejövő esemény lett volna valaha is. Viszont egyre jobban hiszem, sőt, tudom, hogy ahhoz, hogy mi nők (és férfiak, hiszen „egyHAjóban” vagyunk) napról-napra egyre inkább a jelenben tudjunk lenni, elengedhetetlen, hogy tisztítsuk, illetve transzformáljuk mindazt, ami nem minket szolgál.

Ez a 8 óra egy új műfajt teremt. Lesz benne előadás, meditáció, transzlégzés és táncolás, közös éneklés és mantrázás, bodywork, imádkozás, koncert, mindez színházi környezetben, szertartás keretben. Rendkívüli élmény lesz, az biztos.

Ami még fontos: ezen az eseményen az UP Rendezvénytérben csak nők vesznek részt, és csak nők lesznek jelen az adott térben. Vagyis a beengedők, fényfestők, operatőrök, hang és fénytechnikusok is mind nők lesznek. (Ez nem kevés plusz munka, de érzem, hogy nagyon erős lesz, ha csak olyanok lesznek egy térben, akik menstruálnak, vagy valaha menstruáltak. Tehát igazi nők.)

Nagyon fontos része ennek a napnak, hogy míg mi nők az UP Rendezvénytérben dolgozunk, addig a Teréz krt. 13. szám alatti régi házasságkötő teremben Kalászi Gábor coach (https://www.ujegyensuly.hu/szerzo/kalaszi-gabor ) és Simonfi Etele sámán ( https://www.ujegyensuly.hu/spiritualitas/a-samanok-bibliaja ) barátaim azon fognak dolgozni néhány tucat férfivel, hogy a nőkhöz köthető sérelmeket, rossz érzéseket tisztítsák magukból. ( A patriarchális időszak alá- fölérendelt játszmája sok sebet ejtett rajtunk.) További részletek és jelentkezés itt: http://www.somamamagesa.hu/kurzusok/az-uj-ferfi-megszuletesenek-a-megsegitese-%E2%80%93-belso-munka-tudatos-ferfiaknak

Illetve a férfitársaink azon is dolgozni fognak ez idő alatt, hogy minél inkább merjék és képesek legyenek az érzelmeiket felszínre hozni, megélni, ha kell, kimondani. Ez most kulcsfontosságú öngyógyító feladata a férfiaknak.

Erre az egészre ők néhány férfivel „nyitottak egy kaput” a Pilisben és a Hármashatárhegyen a téli napforduló napján. (19.12.22. épp 2 hónappal lesz az esemény előtt! Micsoda egybeesés!) Úgyhogy ezért 808, és nem csupán 800. (Az álló 8-as a transzformáció száma, egyik szimbóluma.) Hiszen mindkét nem párhuzamosan dolgozik magán ezen a napon. (Másnap, azaz 2020 02.23-án lesz újhold.)

Etele a Pilisben tartotta a szertartást, Gábor a Hármashatárhegyen. A cél mindkettőjüknél ugyanaz volt: tisztítani a negatív érzéseket, és behívni azokat az égi segítőket, akik 02.22-én úgy a férfi, mint a női kört segíteni fogják.

Ezzel párhuzamosan én Pilisszántón voltam (egyedül, mert úgy érzem, hogy nekem erre van szükségem), a Boldogasszony Kápolnában. Én ott vártam meg a téli napforduló idejét. Az internetnek köszönhetően több nőtársam imádkozott velem. Így szólt az imám:

Drága Szűz Anya, Kozmikus Anya, Ősanya és Földanya, minket, nőket segítő Istennők!

Ti pontosan tudjátok, hogy kik vagyunk, és miben vagyunk benne. Most is, és mindig is ott voltatok

bennünk, még akkor is, amikor ezt hagytuk magunkban szunnyadni és betemetődni. Hozzátok

fohászkodunk, benneteket kérünk, hogy segítsetek most, amikor eljött az ideje annak, hogy

ébredjünk, imádkozzunk, cselekedjünk és teremtsünk.

Ezen az éjjelen, a legsötétebb éjjelen, aminek a hajnalától újra hosszabbodnak a nappalok, s a

sötétségből fordulunk a fény felé, kérünk benneteket, hogy vezessétek, segítsétek és áldjátok meg a mi Fény felé törekvésünk.

Egy új kor hajnalán vagyunk, elsők között, akiknek megadatott, hogy ébredjünk, tisztuljunk, s épp úgy, ahogy a kígyó levedli bőrét, mi magunk is magunk mögött hagyjuk azt, ami már nem a miénk, ami nem szolgál minket. ÚJ NŐ, ÚJ EMBER, ÚJ EGYENSÚLY van születőben. A természettel, annak ciklusaival harmóniában élő, az Eget a Földdel összekötni kívánó önazonos ember van születőben, aki tudja: amint kint, úgy bent, amint lent, úgy fent. Egyek vagyunk mindennel és mindenkivel. Isten férfi arca és női arca néz ránk egymásból. Kérlek segítsétek azt, hogy ezt képesek legyünk úgy önmagunkban, mint másban meglátni. Kérlek, kérünk benneteket, segítsétek ébredésünk, tisztulásunk, elengedéseinket, újra való megnyílásunkat, teremtő erőnk és szeretet-magvaink növekedését.



-------------------

Hálás vagyok, hogy ezt az ügyet szolgálhatom.

Szeretettel várlak benneteket, és minden jót: Soma Mamagésa

 


2022. 02.22.

Két év múlva folytattuk ezt a kezdeményezést, aminek a célja ugyanaz volt: az érzelmi test tisztítása. Minden év 02.22. a női tudatosság ünnepnapja, az érzelmi testünk tisztításának, tisztulásának a napja. A mi tudatosságunkon most nagyon sok múlik, hiszen ha elengedjük (vagy transzformáljuk) a minket ért sebeket, fájdalmakat, ezáltal nem csak mi gyógyulunk, hanem a féritársaink és Földanya is. Áldott tisztulást, ünneplést, hogy napról-napra egyre inkább a jelenben lehessünk! Boldog NŐnek levést! Úgyhogy innentől kezdve minden év 02.22. a női tudatosság és tisztulás ünnepnapja lesz!